2015. június 13., szombat

Inkább megyek és elásom magam...

Drága Olvasóim!
Jézus Isten, hát én mérhetetlenül szégyellem magamat! Most biztos mondjátok, hogy "ja persze ezek csak szavak" de nem, ez nem így van. Tényleg borzasztó érzés, hogy így hanyagoltam a blogot, és egy árva jelet nem adtam magamról, de szerintem ha csak egy kicsit is belegondoltok, azért én sem tudom mindig  a maximumot nyújtani és nem szeretném, ha ez az írásomra is kihatna. Éppen ezért ( amit sosem szerettem volna...) kicsit szüneteltetem a blogot.  Csak egy-két hónapig. Kell ihlet, kellenek új ötletek. A blognak a harmadik fejezete a feléig van kész, mert egyszerűen nem tudom tovább folytatni. Most komolyan, ki akar olvasni unalmasabbnál unalmasabb részeket? Hát ez az, senki.
Viszooont, Ammie-vel új blogba fogtunk. Ne aggódjatok, ezt biztosan nem zárjuk be, mert rengeteg ötletünk van, ráadásul a részek hamar fognak jönni, mert még nyáron be szeretnénk fejezni.

***

2015. március 22., vasárnap

2. fejezet


KISSÉ IJESZTŐ



 A reggeli napsütést kiélvezve haladok az iskolám felé, ahol az utolsó évemet kezdem. Tulajdonképpen én sajnálom, hogy ilyen hamar felnőttem; ha tehetném még mindig gyerek maradnék, pedig már nagykorúnak számítok - pár hónapja.
Hirtelen meglátom a sarki Starbucks-ból kilépő Jade-et, mire széles mosoly terül szét arcomon. Jade megpillant, majd szabad kezével integet, és megáll, hogy bevárjon.
- Szia! - ölel át a napfénytől hunyorogva, én pedig viszonozom ölelését. Jade most is rendkívül csinos, amiért én mindig is irigykedtem rá. A stílusa  egyedi maradt, ugyanakkor divatos, sosem érdekelte, hogy mások mit mondanak róla. Vállig érő barna haja most kivasalva omlik vállára, amitől még szebbnek hat az ombre hajstílus. Fekete trikót visel, mellé pedig kék virágmintás sortot.  Nyakában ott tündököl az a nyaklánc, melyet sosem vesz le, viszont alig mesél róla valamit, például hogy mit jelent neki az az aranydelfin.
- Kérsz? - kínál meg kávéjával.
- Igen, köszönöm - fogadom el, és kortyolok párat az ínycsiklandó forró finomságból.
- Na és? Milyen volt a tegnap este? - kérdezi. Természetesen tegnap este felhívtam és beszámoltam neki, hogy hol voltam, amit ő nagy örömmel hallgatott. Persze, kicsit sajnálta, hogy nem lehetett ott, de állítólag programja volt, amit sajnálatos módon nem osztott meg velem. Hiába vagyunk legjobb barátnők, mindkettőnknek megvan a saját magánélete, és van, mikor nem tárgyalunk ki mindent. Ugyanakkor még mindig ő az egyik legjobb barátnőm; ez semmin  sem változtat.
- Amit tudnod kell, azt tudsz - vigyorgok.
- Nincsenek szaftos részletek? - kacsint rám egyet, mire meglököm a vállát.
Befordulunk egy szűk, csöndes utcába,  ahol alig lehet valamit látni a fáktól. Az utca mindkét szélét fák és bokrok szegélyezik, amit én egy cseppet sem bánok.
- River még mindig együtt van azzal a nőcsábásszal? - kérdezi Jade, de választ már nem kap rá, ugyanis  a mögöttünk -eddig- haladó hölgy teljes mértékben ránk tör.
- Sziasztok! - visít fel.  Lea a gimi különce. Sajátos stílusa van, amit én hippi-félének mondanék; bár ahogy elnézem a mai öltözetét, már abban sem vagyok biztos. Lea most rózsás nyári ruhában, hatalmas katicás fülbevalóban és nyakláncban szökdécsel mellettünk. Haját két copfban fogta össze, melynek a végére piros szalagból masnit kötött. Ehhez még hozzájárul szeplős arca és fekete, dús haja.
- Szia! - köszönök vissza, de nem nézek rá. Lea nem adja föl, próbál még közelebb jönni hozzánk. Tudja, hogy nálam próbálkozhat, mert nem arról vagyok híres, hogy bunkó módon bánok az emberekkel. Egyedül Jade-től fél. Jade az a fajta lány, akinek ha nem tetszik valami, durván odaszól, Lea pedig pontosan tudja ezt.
Lea-n látszik, hogy örül a köszönésemnek, azonban Jade szóra sem méltatja. Szabad kezével belém karol, és maga után kezd el húzni.
- Normális vagy, basszus? - ripakodik rám. - Minek köszöntél vissza neki? Most majd le se tudjuk vakarni magunkról! - Hadar, alig bírom kivenni szavait.
- Bocsánat - szabadkozok, de nem tudom megállni, hogy ne nevessek. Jade úgy retteg ettől a lánytól, mintha valami betegség lenne. Sosem beszél vele, kerüli, és szégyell vele mutatkozni, amit én meg is értek.
Jade hatalmas léptekkel halad előre, de semmit sem ér ez a sietség, ugyanis Lea ott liheg a nyakunkban. Az iskolához érve azt hisszük, hogy Lea végre otthagy minket, de még akkor sem megy el. Az alsó ajkamat beharapva nézek Jade-re, és próbálom megállni, hogy ne nevessek. A következő pillanatban egy fekete Cabrio parkol le mellettünk. Az anyósülésen  River nevetgél, látszik rajta, hogy Chris zavarba hozta valamivel. Feltolja napszemüvegét a homlokára, ránk kacsint és kiszáll a kocsiból. Chris ugyanígy tesz, majd barátnője mellé lép és átkarolja. Úgy tűnik, hogy most meg akar ismerkedni velünk, nekem azonban egy csepp kedvem sincs hozzá.
Visszafogom magam, próbálok mosolyogni.
- Sziasztok! - köszönök erőltetett mosollyal az arcomon. River visszaköszön, azonban Chris csak egy mosolyt ereszt meg köszönésképpen.
- Belehalnál, ha azt mondanád, hogy szia? - kérdezi Jade indulatosan, mire River elneveti magát, Chris viszont furcsa arckifejezéssel feltolja homlokára napszemüvegét.
- Elnézést - szabadkozik, de látszik rajta, hogy nem szívesen mondja ki ezt a szót. Inkább csak River miatt. - Sziasztok! - mondja, majd miután meglátja Lea-t mögöttünk, tágra nyílt szemekkel néz rá. Lea is észreveszi, hogy így bámulják, ezért próbál mosolyogni és úgy tenni, mintha ez nem lenne ciki rá nézve. Chris River füléhez hajol és belesúg valamit, amin a lány  elkezd nevetni
- Mi az? - kérdezem furcsa mosollyal az arcomon, de amint kimondtam a kérdést, már meg is bántam. River kicsit máshogy viselkedik Chris társaságában. Ha kell, képes szétalázni valakit - a barátainkon kívül persze - csakhogy mutassa Chrisnek, őt nem kell félteni.
- Semmi - legyint River, majd sóhajtva hátrafordul Chrishez, és egy puszit ad neki. - Mennünk kell! Ma értem tudsz jönni? - kérdezi, miközben átkarolja  nyakát.
- Meglátom - vigyorodik el a fiú és megcsókolja River nyakát, aki ettől felnevet. Jade-re nézek, aki megforgatja szemeit, majd megfordul és elindul befelé a suliba. Elvigyorodok, majd Riverékre nézek. Mutatom River-nek, hogy bemegyek, mire csak bólint egy aprót és tovább folytatja a csókolózást Chris-szel.
- Bocs, be kellett jönnöm. Nem akartam a reggelt már hányással kezdeni - mondja felém fordulva, miközben elindulunk az osztálytermünk felé. Meglököm a karját, miközben nevetek.
- Ne legyél már ilyen gonosz! - Körbenézek. Az iskola hatalmas auláját kitöltik a nevetgélő, lebarnult diákok. Rögtön kivehető, hogy hogyan oszlanak el a tanulók. Egy csoportban csoportosulnak az iskola izomagyú tanulói. Persze, körülöttük lebzselnek az iskola nagy ribancai. A tőlük legmesszebb lévők pedig a kockák, ahol Lea-t rögtön kiszúrtam.
- Mi bajod? Miért nem örülsz, hogy River boldog? - nézek rá, de Jade nem viszonozza.  Szigorúan előre néz, nyel egy nagyot majd válaszol. Hangja megremeg.
- Mert...mert lefeküdtem Chrisszel. És igen - sóhajt nagyot - , nem vagyok rá büszke. Fúj! Hányok magamtól - hangja keserű.
- Ez mikor történt? - nézek rá tágra nyílt szemekkel.
- Pár héttel azelőtt, mikor összejött Riverrel. De idefigyelj! Ez szigorúan köztünk marad. Nagyon remélem, hogy Chris nem szólja el  magát, mert ha igen, akkor nem tudom mit csinálok vele!
- Már egy hete együtt vannak -  simítom meg a karját. - Ha elakarta volna mondani, akkor már rég elmondta volna.
- Lehet, hogy elmondta - harapta be alsó ajkát. - Sőt! Tuti! Nem láttad River hogy nézett rám? Mint aki mindjárt megöl.
Felnevetek. - Ne túlozz!

***
Egyedül baktatok hazafelé, ugyanis River-nek és Jade-nek pomponlányedzése van.  Mikor a gimibe jöttem, én is jártam. Az hozott össze a legtöbb lánybarátommal, bár a fele már elballagott, de még néhányukkal tartom a kapcsolatot. Két évig jártam, aztán egy alkalommal úgy döntöttem, vége. Nem, nem a társasággal vagy az új edzővel volt a bajom, hanem saját magammal. Egyre többet  rontottam. Egy alkalommal nem figyeltem, és leejtettek. Eltört a lábam, és az orvosok azt mondták, hogy tolószékbe is kerülhettem volna. Mikor legelőször alkalmam adódott, kiléptem. 
A nyalókámat nyalogatva boldogan sétálok hazafelé, élvezem a napsütést, a szellőt. Az  utca túloldalán játszó gyerekekre figyelek, így csak akkor veszem észre telefonom csörgését, miután feleszméltem a bambulásból.
Kiveszem a táskámból, csak reménykedek, hogy az illető nem rakja le. Rejtett szám. Olvasom le a kijelzőről. Vállat vonva felveszem, lehet, hogy a bátyám az.
- Halló? - veszem föl, és várok, hogy beleszóljanak. Senki. - Halló! Hallom, hogy ott van! Szóljon már bele! - Még mindig semmi. Mérgesen teszem le, ugyanis gyűlölöm, ha velem szórakoznak. - Ennyi sok barmot! - mondom magamban, majd megpróbálok lenyugodni. A következő pillanatban hallom, hogy üzenetem érkezett. Megint csak rejtett szám. Idegesen felsóhajtok, majd elolvasom: "Miért nem a suliban vagy?"
Idegesen felnevetek, ugyanis azt hiszem, hogy a bátyám szórakozik. Ha unatkozik, gyakran csinál ilyeneket.
Írok neki egy SMS-t, melyben közlöm vele, hogy ne játsszon az idegeimmel.
Szerencsére nem kapok több üzenetet, azonban egy fekete autó száguld el mellettem, beterítve engem porral és kosszal.
- Hogy kapnád be! - kiáltok utána, miközben próbálom leporolni fehér nadrágomat.

Miután hazaérek, fáradtan dobom le táskámat. Szandálomat nyűgösen dobom le erővel a földre. A konyhában jéghideg csapvizet töltök magamnak, az sem érdekel, ha megfázom. Egyszerűen elég volt a mai napból. Már az első nap leüvölti egy tanár a fejemet, tiszta por leszek, ráadásul még a bátyám is szívat ezekkel az SMS-ekkel.
A következő pillanatban az ajtó kinyitódását hallom; hazaért a bátyám.
- Szia! - köszönök neki hangosan, és elé megyek. Tiszta izzadság, és kosz. - Látom, neked is remek napod volt - forgatom meg a szemeimet.
- Mi bajod? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Az, hogy rohadtul nem vicces, ha ilyenekkel szórakozol - csípőre teszem mindkét kezemet.
Alex nem érti, összevonja szemöldökét. - Mi van?
Felmutatom mutatóujjamat, hogy várjon. Előkotrom táskámból a telefonomat és megmutatom neki az üzenetet.
- Tudod nagyon jól, hogy már nem járok edzésre. Egyébként meg, miért nem a munkádra koncentrálsz? Megint ki fognak rúgni emiatt. Magaddal törődj! - lököm meg a vállát, majd undorodva beletörlöm a nadrágomba.
- Fúj! Fürödj le!
- Azt tenném, ha békén hagynál - leveszi mocskos trikóját, és hozzám vágja. Az undortól és a meglepettségtől felsikoltok.
- Undorító vagy! - idegesen felsóhajtok, azonban a bátyám csak röhög. - Szóval...Nem te küldted akkor az üzit?
- Már századszor elmondtam, hogy nem! Na! Akadj le rólam - lök meg finoman. Különös mosollyal nézek utána. Ha nem ő küldte akkor ki? Ne! Ugye nem? Eric?!
Eric a régi barátom volt, de szakítottunk, amit nem bírt ki. Folyton követett, meg ilyenek, aztán  Will és Alex megfenyegette. Semmit sem tudok róla azóta, azon kívül, hogy Californiába  költözött. Most vagy nekem írtak szánt szándékkal, vagy valaki tévedésből nekem küldte el.  Inkább a második. Erősen remélem.

Drága Olvasóim!
Igen, tudom. És mérhetetlenül sajnálom! De nekem nem olyan egyszerű mostanában, hogy beosszam az időmet. Persze, a blogot hanyagolni vagy bezárni ( Isten ments) nem fogom, esetleg késni fogok. Köszönöm a türelmeteket!
XxAsh


2015. február 14., szombat

1. fejezet


 ESTI SZÓRAKOZÁS

- Nézz már ide! - szólok nevetve River-nek, aki azért sem hajlandó idefordulni egy kép erejéig. - Most miért vagy ilyen hisztis? - kérdezem tőle, mire óvatosan felém fordítja arcát. - Nyugi, elraktam már.
- Nem vagyok - sóhajt, de a végére felnevet. - Na jó, talán csak egy picit. Nem akarok holnap suliba menni. Fáj, hogy vége a nyárnak.
Részben igazat adok neki, amit bólintással jelzek. - Nem inkább az a bajod, hogy ez az utolsó évünk?
- Nem - River furcsa mosollyal fejet csóvál. - A nyár fog hiányozni. Az, hogy itt ülök veled a Central Park  közepén, nevetünk,  fagyit zabálunk - River körbenéz. A park zöldellő pázsitja tele van napozó, nevetgélő családokkal, fiatalokkal, akik ugyanúgy kiélvezik a nyár utolsó sugarait.
- Aha - húzom el a mondat végét, majd témát váltok. - Na! Szóval, az a kép...- célozgatok a fotózásra, de persze River nem hajlandó.
- Hagyjál békén azzal a rohadt fotóval, Hover! - River most nem nevet. Talán tényleg csak én nem tartom magam idegesítőnek?

***

Egyedül megyek hazafelé. River most nem tart velem, ugyanis a barátjával találkozik. Kettejük között ez viszony csak pár hete tart, de az a fiú nem tűnik valami megbízhatónak, így Will-el csak októberig adtunk esélyt a kapcsolatnak. Tudom, ez nem szép dolog, de a mi barátságunk River-rel már inkább testvériség. Ezeken az apró hülyeségeken sosem sértődünk meg.
Az idő négy óra fele járhat. Az utak ilyenkor elég forgalmasak, bár mikor nem azok? Főleg ahol én lakom! Will-el csak forgalomvonzónak hívjuk azt a helyet, ugyanis itt található a legtöbb étterem és szuvenírbolt. Őszintén szólva, én örülök, hogy ilyen helyen lakom. Szeretem a nyüzsgést; nem is értem, hogy anya meg apa anno hogy tudtak kertvárosban élni. Ott minden olyan nyugis.
Megállok az ajtó előtt, majd kiveszem a táskámból a kulcsot. Fáradtan esek be a hűvös lakásba, ami most nagyon kellemesen hat.
- Sziasztok! - köszönök hangosan. Táskámat lerakom a cipős szekrényre, majd leveszem a fehér szandálomat.
- Csak én vagyok itthon  - jön le Alex az emeletről hangos zajjal. - Szia! - karol át.
- Neked mindig úgy kell menned, mint egy elefántnak? - kérdezem tőle mosolyogva. Alex nem válaszol, csak belebokszol egyet a vállamba.
- Na és? Milyen napod volt? - kérdezi, miközben a konyha felé veszi az irányt. Utána megyek, hogy jobban hallhasson, és ne kelljen átüvöltenem az egész lakáson.
- Jó - vonom meg a vállam, és felülök a pultra. Vigyázok, hogy az ott lévőket ne verjem le. Anyu mindig a pulton tartja a gyógyszereit, a szalvétát és az ilyesféléket. - Furcsa módon River-t nem az érdekli, hogy érettségizni fogunk, hanem az, hogy vége a nyárnak.
- És látod, ő csinálja jól! - mondja a bátyám, miközben kiveszi a hűtőből a kólát. Felém tartja, hogy kérek-e. Bólintással jelzem, hogy igen.  Míg Alex kitölti két pohárba, addig én leveszem a fehér trikómat, ami egész nap rajtam volt.
 Sohasem voltam szégyenlős típus, a bátyám előtt pedig főleg nem. Ő mindig póló nélkül mászkál itthon, és amúgy is,  sok nőt látott már melltartóban...és anélkül is.
Alex felém nyújtja a poharat, én pedig azonnal kiiszom a tartalmát. A hideg kóla csípi a torkomat, ugyanakkor kellemesen esik.
- Anyu hol van? - töröm meg a csendet. Alex megvonja a vállát.
- Valami tárgyalásról ment el beszélgetni a védencével - válaszolt.
- Tényleg! - csapok a homlokomra.  Anyu nyilván említett valami hasonlót, de alig figyeltem rá reggel. Szegénynek alig van élete, bár azt csinálja amit mindig is szeretett volna: ügyvéd. Őszintén szólva, nem irigylem. Alexszel mindig azt beszéljük, hogy ügyvédnek lenni szívás. Például ha veszítesz a perben, akkor a védenced börtönbe megy, és ha kijött megbosszulja. Persze anyu az egyik legjobb a városban, alig van olyan ügye, amit elveszít.
Alex visszateszi a kólát a hűtőbe, ugyanis ő csak hidegen issza. Felém fordulva megkérdezi, hogy nem megyünk-e el este valahova enni.
- De! Az jó lenne! Pizzázóba vagy ilyenek? - kérdezem.
- Tökéletes! - nevet föl, majd feltartja bal kezét, hogy csapjak bele. - Kérdezd meg Will-t, hogy jönne-e.
- Jó. Akkor mondj egy időt, mert te mindig az utolsó pillanatban szólsz, nekem pedig el kell készülnöm...meg lezuhanyoznom. Fú, de megizzadtam.
-  Fél hat? - kérdezi, miközben elindul az emelet felé, én pedig követem.
- Jó az. Egy órám van nagyjából elkészülni - mondom.
Felmegyek a szobámba, majd becsapom magam mögött az ajtót. A táskámat ledobom az ágyra, aztán az erkélyem felé veszem az irányt, majd elhúzom a függönyömet, hogy a nap ne tudjon besütni. Az ablakaimon lejjebb húzom a redőnyt, ezután pedig bekapcsolom a ventilátort, hogy a szobám lehűljön kissé. Ráugrok az ágyamra, majd a mellettem lévő táskából kihalászom a telefonom. Tárcsázom Will számát. Várom, hogy felvegye, közben pedig a feketére kifestett körmeimet nézem unalmamban.
- Szia! - köszönök, mikor Will beleszól. -  Arra gondoltunk Alexszel, hogy fél hatkor lenézünk pizzázni a szokásos helyre. Jössz?
- Nem is kérdés - válaszol. Bár nem látom, de biztos  vagyok benne, hogy mosolyog.
- Jó - vidulok fel, majd érdeklődök, hogy este megy-e dolgozni, ugyanis akkor hamarabb le kell lépnie tőlünk. Will biztonsági őr az egyik bárnál. Nem nagy meló, ugyanis ott sose történik semmi,  de attól még Will szereti. Bár nem nagyon értem, hogy miért, ugyanis folyton más műszakban kell dolgoznia. Néha este, néha délután.
- Nem, szerencsére Ryan kimenőt adott mára. Holnap viszont este dolgozok, szóval... - magyarázza.
- Értem - mondom. Utálom mikor este dolgozik, mert akkor nem találkozhatok vele. Ilyenkor Will odamegy este nyolcra és hajnali háromig-négyig ott dekkol. Szóval próbálja magát előtte kipihenni.
- Na és? Neked milyen volt a napod? - érdeklődik.
- Egész klassz - kezdem el mesélni. Beszámolok neki mindenről, Will pedig figyelmesen hallgat. Ez az egyik tulajdonsága, amit imádok benne.  Tényleg érdekli, amit mondok, nem csak azért kérdezi meg, mert illik. Egy éve, mikor elkezdtünk járni, majdnem mindenki ellenezte a kapcsolatunkat. Azt mondták, hogy Will túl idős hozzám - ami részben igaz is - és biztos, hogy össze fogja törni a szívem. De az idő múlásával mindenkinek megváltozott a véleménye. Rájöttek, hogy Will és én nagyon jól kijövünk, és Will nagyon óv mindentől. Bár azt hittem, hogy sosem fogom úgy szeretni. Inkább csak testvérként, hiszen mi gyerekkorunk óta ismerjük a másikat. Mégse testvéri maradt a viszonyunk., amit én máig nem bántam meg.
Miután kibeszéltük magunkat, ledobom a telefonom az ágyra és a fürdőszobába megyek. Bezárom magam mögött az ajtót.
Kikapcsolom a melltartóm, és a földre dobom. Kigombolom a fekete farmersortomat, majd azt is lehajítom a földre. Mikor minden ruhadarabomtól  megszabadultam, beállok a zuhany alá. A kissé hideg víz kellemesen hat.   Először megborzongok tőle, de hamarosan hozzászokik a testem. Kezembe veszem a barackillatú tusfürdőmet, majd az egyik tenyerembe nyomok belőle egy kicsit. Összedörzsölöm a két tenyeremmel, majd felkenem a testemre, ezután pedig leöblítem. Kiszállok a kádból, majd leveszem a rózsaszín törülközőmet a fogasról, és a testem köré tekerem.  A delfines órára nézek. Majdnem húsz percem van összekészülődni. Magamat ismerve az kevésnek bizonyul, szóval belehúzok. Kinyitom a kis fehér tükrösszekrényt, majd letépek egy kis vattát. Előszedem a sminklemosómat, majd egy kicsit nyomok a vattára, ezután pedig letörlöm vele a halvány sminket, ami eddig rajtam volt. Tulajdonképpen még sosem hagytam el a házat smink nélkül. Tudom, nem valami jó dolog ez, de nem érdekel.
Mikor kész vagyok, bedobom a vattát a kukába. Kinyitom a fürdőszoba ajtaját, majd a szobámba megyek. Mikor beérek, magamra csukom az ajtót, a törülközőt pedig az ágyamra dobom. Tiszta fehérneműt veszek föl, majd sminkasztalom előtti kis székre ülök.  Úgy döntök, hogy most erősebb sminket teszek fel, így alapozás után a szememet füstös feketére festem.
Miután elkészültem a sminkemmel, a szekrényemhez lépek. A tekintetem azonnal megakad a fekete pánt nélküli  ruhán, amit még anyutól kaptam már hónapja. Az most pont tökéletesen jön, ugyanis szellős, könnyed, és még ráadásul fekete is, ami a kedvenc színem.
- Kész vagy már? - nyit be a szobámba a bátyám.
- De egy szemét vagy! Nem nyithatsz csak így be! - szólok neki felháborodottan.
Alex úgy néz rám, mintha hülye lennék. - Miért nem? Te is múltkor benyitottál, mikor éppen Amanda nálam volt.
- Az majdnem két éve volt. És az véletlen volt, nem szóltál, hogy vendéged van! Ez miért az én hibám?
- És az miért az én hibán, hogy nem zárod be az ajtót?
Úgy döntök, hogy nem állok le vele vitatkozni. Inkább figyelmen kívül hagyom a megjegyzését és a kilincsre akasztott kis táskámért nyúlok, ami meglepő módon, fekete volt.
- Indulhatunk - jelentem ki.
- Hah! - kiált fel hirtelen Alex, amit nem tudok hova tenni.
- Mi van? - nézek rá furcsán.
- Ezért nem bírod bezárni ezt a szart, mert mindent ráaggatsz! - mutat a kilincsre.
- Jaj várjál! Elfelejtettem befújni magam! - kiáltok fel kicsit szégyenkezve, majd a sminkes asztalomon lévő parfümből  fújok magamra.
- Hát Camie...Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled - mondja.
- Ezt bóknak veszem. Köszönöm - vigyorgok.
Alex felsóhajt, majd az egyik kezével átkarolja a vállam. - Induljunk már!

***

Alex bezárja az ajtót, majd zsebre vágja a kulcsot. Rám villant egy mosolyt, majd elindul, én pedig követem.
- Most miért rohansz? - megyek utána sietősen. Egyáltalán nem értem, hogy minek ez a nagy rohanás.
- Azért, bassza meg, mert már elmúlt fél.
- Mi van? - döbbenek meg. Kizárt. Ennyi időt nem fecséreltem el.
- Hallottad! Na jó, a te tempódban soha nem érünk oda - fogta meg a csuklómat, majd elkezdett maga után húzni.
- Ne reagáld túl - mondom neki, miközben igyekszem kikerülni a járókelőket. Ilyenkor van a legtöbb turista az utcákon, ugyanis mennek éttermekbe, vásárolni, és csak úgy sétálni. Néha még irigylem is őket. Csak úgy járkálnak, esznek, költik a pénzt gondtalanul. Régebben mi is sokat mentünk Will-el sétálni naplementekor. Nem is tudom, az annyira megnyugtatott. Beültünk enni, közös fülhallgatóval hallgattuk a zenét, késő este mentünk fürdeni a tengerbe. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Most is szoktunk ilyeneket csinálni, de már nem olyan gyakran.
Megérkezünk a pizzázó elé. Alex  elengedi a csuklómat, így végre nem szorítja el a vérkeringésemet. 
- Will itt van már? - kérdezem, miközben Alex kinyitja előttem az ajtót, és úriember módjára előreenged.  - Köszi.
- Itt van! - mutat az egyik asztalhoz, ahol Will ül, és a telefonján néz valamit éppen. Egyébként örülök, hogy ide jöttünk, úgy szeretem ezt a helyet! Van egy hosszú pult, ahol eheted a pizzádat. A pult mögött a világ legváltozatosabb italbárja található, ahol tényleg majdnem minden kapható. A helyiségben egyedül három szín van: piros, fekete és fehér. Bár nem ezek a világ legboldogabb színei, mégis otthonossá varázsolják a helyet.
Will észrevesz minket.  Mikor odaérünk az asztalhoz, feláll, hogy köszöntsön minket. A bátyámmal kezet fog, nekem pedig egy gyors csókot ad.
- Mit csináltatok eddig? - kérdezi, miközben leül. Én mellette foglalok helyet, Alex pedig velünk szemben.
- A hercegnőnek eltartott egy ideig míg elkészül - fogja rám a bátyám, mire eltátom a számat.
- Ennyit, hogy tudsz kamuzni? - kérdezem tőle, de alig bírom visszatartani a nevetésem. Kicsit igazat kell, hogy adjak neki. Néha tényleg elhúzom az időt ezzel a sok készülődéssel, de hát na....lány vagyok.
- Mit kértek? - érkezett meg a szokásos pincérünk. Már ezerszer jártunk itt, és mindig ugyanazt a pincért fogjuk ki, Alex bánatára. Ő a csinos szőkét szeretné, de helyette mindig a szakállas "öreget" kapjuk.
- Én egy kolbászosat kérek - mondja a bátyám. Mi Will-el a szokásos sonkásat kérjük.
- Rendben - írj fel. - Innivalót mit hozhatok? - Mindhárman kólát rendeltünk. Nálunk nincs pizza kóla nélkül. Alapszabály.
- River még mindig együtt van azzal a gyerekkel? -  kérdezi Alex hirtelen.
- Miért? - kérdezem.
- Mert szeretné megfektetni - szól közbe Will. Oldalba vágom a könyökömmel, miközben felnevetek. Komolyan mondom, hogy mikor ezekkel vagyok, én is egyre hülyébbnek érzem magam.  Will erre csak megpuszilja a homlokomat.
- Nem - nevet Alex. - Nem azért. Hanem mert...de amúgy tényleg szeretném megfektetni - nevet föl hangosan. Mosolyogva felvonom a szemöldökömet, majd megdörzsölöm a homlokomat kínosan. Nézem a két nevető őrültet mellettem, és nem tudom megállni, hogy ne nevessek. Egyszerűen muszáj.  Bár néha tényleg vannak alkalmak mikor égek miattuk, mert a bátyám nem tud normálisan viselkedni, főleg akkor ha még van olyan is a társaságban, aki biztatja a hülyeségre, mint például most Will.
- Jó, elég! - mondom. Eközben a pincér megérkezik a három kólával, amit gondosan lerak elénk. - Köszönjük! - mondom, mire Will és Alex - még mindig nevetve - bólintanak egyet köszönöm jeléül.
- Befejeznétek végre? - kérdezem most már mérgesen. - Az egész pizzéria minket bámul! - mondom Alexre nézve. Alex megfordul, majd látja, hogy három tizennégy körül lány minket bámul. Alex vigyorogva integet nekik, mire a lányok zavarukban nevetgélni kezdenek és Alexre pillantgatnak. - Ez várható volt - forgatom meg a szemeimet. A bátyám bárhová megy megbámulják, ugyanúgy ahogy Will-t, és  persze pozitív értelemben.
- Befejeztük - jelenti ki Alex.
Idegesítő vigyorral reagálok rá. - Milyen kedves!


Drága Olvasóim!
Először is szeretném megköszönni azt a négy feliratkozót! <3 Csodásak  vagytok!
A fejezethez csak annyit, hogy az első pár rész lehet, hogy kicsit unalmas lesz, de ugyanakkor kísérjétek nagy figyelemmel, mert lesz/van néhány cselekmény, ami fontos lesz a későbbiekben. 
Már ebben is lett volna egy olyan dolog, csak azt muszáj volt kiszednem, mert az már túl feltűnő lett volna a fenyegetőt illetően.
XxAsh



2015. február 10., kedd

Prológus

Belegondoltál már abba, hogy milyen az, ha valaki tényleg zaklat? Napról napra csak küldi az SMS-eket a fenyegető üzenetekkel?
Senkinek sem mertem szólni. Így most biztos butának hiszel. Egy buta lánynak, aki nem merte felhívni a zsarukat. Igen. Tényleg buta voltam, amiért nem hívtam fel őket. De ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy megöli a szeretteidet, Te is komolyan vennéd, nem igaz?
 Számomra fontos a családom. Semmi sincs a világon, amiért elcserélném őket. És ha valaki tényleg azzal fenyeget, hogy sohasem látom őket többé, inkább komolyan veszem.
Mikor megkaptam az első üzenetet, azt hittem valaki szórakozik. Rejtett számról írtak, így különösebben nem érdekelt a dolog. Majd másnap megint kaptam egyet, melyben már fenyegetőbb szavak  voltak. Még azt sem vettem komolyan. Azután megváltoztak a dolgok. Egyre gyakrabban írt, és egyre durvábbakat. Kérte, hogy találkozzunk, vagy megbánom. Csak egy "nem"-et írtam vissza. Persze, ez is az én hibám volt! Már rég szólnom kellett volna anyának vagy a bátyámnak... de nem mertem. Hidd el,  nem csak én vagyok az egyedüli, aki így tett volna! Pánikba estem, minden egyes zajtól megijedtem. Volt mikor anya későn ért haza, én pedig már rég ágyban voltam, de felébredtem a zajokra. Azt hittem, hogy tényleg ő az, így lemenni sem mertem. Átrohantam a bátyám szobájába, aki szerencsére ébren volt. A  pulzusom az egekben volt, majdnem elsírtam magam, mire ő megkérdezte, hogy mi a bajom; csak anya jött haza. Már akkor kezdett neki gyanússá válni a viselkedésem.
Aztán egy nap az üzenetek megszűntek. Nem érkezett több. Azokban a napokban sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb voltam, de a lelkem mélyén még mindig paranoiás maradtam.
Egyedül Will volt az, aki mindig ott volt mellettem. Ő se tudta, hogy nap mint nap miket küldenek nekem. Neki csak annyit mondtam, hogy a sulinkban van egy fiú, aki szeretne elhívni a bálra. De Will később rájött. Először mérges volt; még sosem láttam őt ilyennek. Ordítozott, hogy miért nem mondtam el neki, és miért nem szóltam eddig a rendőrségnek. Akkor  elmondtam neki mindent. Will rögtön a telefonjáért nyúlt, de nem engedtem, hogy felhívja a rendőrséget.  Nem lehetett. Nem tudom honnan, de a fenyegető tudta, hogy mikor, mit csinálok. Egyre paranoiásabb lettem. Átfésültem a szobámat, de semmit sem találtam. Végül bevallottam mindent a bátyámnak, aki rögtön a szobám átkutatásával kezdte. Meg is találta, amit kerestünk...A gépemre egy kémprogram volt telepítve, ezáltal az a valaki tényleg mindent látott.
Alex rögtön a rendőrséget hívta. Mikor cselekedtem, nem gondoltam bele abba, amitől eddig féltem. Abba, hogy a családom meghalhat.
Másnap az iskolában egy borzalmas hívást kaptam. Édesanyám öngyilkos lett...

Sziasztok!
Nos, megérkezett a prológus. Igazából már nagyon vártam, hogy közzétehessem. Remélem Nektek is elnyeri a tetszéseteket! A részeknél ugyanúgy nem lesz rendszer, hozom amikor csak tudom!
Az oldalon mindig ki lesz írva, hogy mikor hozom, illetve részlet lesz látható abból a fejezetből!
Xx Ashley